Hangszóró árnyékolása

2003. december 10.

Egy korábbi koncepcióban a Monacor SPH-170 és DT-107 hangszórókból terveztem házimozi rendszert építeni, de ebből végül csak egy center sugárzó készült el. Az sem élt sokáig, ugyanis nem tudtam még hogyan kell hangváltót építeni, "tankönyv váltóval" pedig nyilván pocsék hangja volt.

Az SPH-170 nem árnyékolt és a Monacor nem is árul belőle árnyékoltat. Az árnyékoláshoz a Monacor SPM-90 mágneses ferritgyűrűjét használtam. Ezt taszításban kell felragasztani a hangszóró mágneskörére, azonban nem mindegy, hogyan áll a mágnes. Addig kell forgatni, míg az interferenciák a tévé képernyőjén megszűnnek. Érdekes, hogy bár a mágnesek taszításban vannak, kissé mégis vonzzák egymást, így ragasztás nélkül sem esik le a kísérletezés ideje alatt. Ha megvan a legjobb pozíció fel kell jelölni, majd véglegesen rögzíteni ragasztóval. Egy leheletvékony Palmatex csík elég neki.

A mágneses tér árnyékolása kompenzáló mágnessel
A mágneses tér árnyékolása kompenzáló mágnessel

Ha sikeres volt a művelet, a tévé képernyőjén nem lesz elszíneződés a szórt mágneses tér miatt. Ezzel a megoldással viszont csak a hangszóró alatt és felett kialakuló szórt mágneses tér csökken, a membrán előtt és mögött továbbra is jelentős zavar van. A korrekt árnyékoláshoz szükséges lenne még egy árnyékoló búra is, ami ezt a fajta szórt teret csillapítja. Szerencsére a legtöbb esetben elegendő önmagában a kompenzáló mágnes is.

Nincs mágneses interferencia