Touran "klasszikus autóhifi"

2013. május 26., módosítva: 2013. október 4.

Mi a cél?

Kézenfekvő lett volna megismételni az előző beépítést, nem? Nem. A soha véget nem érő autóhifi projekt helyett ezúttal egy kész csomagot akartam, olyat, ami ugyan nem tökéletes, de nem is próbál az lenni. Viszont amit tud az legyen egy kerek egész: ne lógjon ki a rendszerből semmi és ne érezzem folyamatosan azt, hogy itt-ott még valamin fejleszteni kellene.

Az sem áll szándékomban, hogy sokat költsek a projektre. A korábbi rendszernél nem spóroltam, de hiába tervezem továbbvinni a komponenseket a következő autóba, ha ellopják/feltörik. Nem beszélve arról, hogy egyre körülményesebb egyedi hifit építeni az újabb autókba - lehet, hogy nem is tudnám továbbvinni. Ráadásul az előző rendszer (szerencsére) nem volt még kész, kb. az addig ráfordított összeg 2/3-át el kellett volna költeni az ajtók rezgéscsillapítására és a 20 centis hangszórók cseréjére és akkor talán megközelítette volna a filléres hangszórókból épített szobai dobozaim szintjét. Ennyit nekem autóhifi egyszerűen nem ér.

Tehát a cél: "hagyományos" autóhifi egy jobbfajta fejegységgel, négycsatornás erősítővel, mélyládával kevés pénzből.

Előkészületek

A beépítést immáron teljesen önállóan végeztem, de előtte alaposan elterveztem. Egyrészt, hogy ne kelljen ugyanazt az alkatrészt többször ki/beépíteni, másrészt, hogy minden szükséges alkatrész kéznél legyen a beépítéskor. Bosszantó, ha menet közben derül ki, hogy hiányzik ez-az, pláne ha az autó mondjuk éppen nem járóképes, mert az akku ki van szerelve (bár nekem ott a második autó ilyen esetekre is).

A vezető ülése alatti rekeszt kiszedtem, leszereltem az ajtaját (a jobb hűtés és légáramlás miatt úgy döntöttem nem rakom vissza) és csavarokkal rögzítettem benne az erősítőt. Mivel a hangszórókat nem szándékozom újra vezetékelni, ezért a Quadlock - ISO adapter első hangszóró vezetékeit elvágtam és egy-egy 1,5 méteres 1,5 mm²-es hangszóróvezetékkel a Quadlock felől megtoldottam (megjelölve a jobb oldalit). A hátsó hangszóró csatlakozóját meghagytam, így azokat továbbra is lehet - ha valamilyen oknál fogva szükségét érezném - a rádió saját végfokáról hajtani. Szokásom szerint a remote szálra is tettem egy 315 mA-es lengő üvegbiztosítékot. Így leírva nem tűnik vészesnek, de azért egy elég komoly kábelkígyó keletkezik, jó ha elő van készítve a beépítésre. Ha az ember nem csinál ilyet minden nap, jobb erre a szoba nyugalmában rákészülni és alaposan átgondolni, mit mivel és hogyan köt össze (a Quadlock és Fakra adapter nem teljesen plug and play).

Rádió beépítés

A fejegység egy használtan vásárolt, kitűnő állapotú Pioneer DEH-P5800MP lett. A beszereléshez körben lepattintottam az ezüst dekorkeretet, majd 20-as torx-szal kiszedtem a gyári rádiót és kiszereltem a korábban beépített Connects2 AUX adaptert. Csatlakoztattam a Quadlock-ISO-Fakra kábelkígyót. A két hangszórókábelt (ami a Quadlock adapterből lett meghosszabbítva) illetve a két RCA kábelt és a remote kapcsolószálat áthúztam a középkonzolon az erősítőhöz (ehhez kicsit kell ügyeskedni, de van neki bőven hely). Felcsavaroztam a rádiókeretet és beépítettem a Pioneert. Az ezüst díszkeretet csak azután raktam vissza, miután minden kész volt és működött.

Rádió

A régi jó ázsiai autóimmal szemben a VW-ben a kulcsnak valamilyen okból nincs ACC állása. Így aztán három opció van. 1: Veszek egy drága CAN Bus adapert (az olcsó nem jó, az csak simán a gyújtást figyeli). 2: Állandó áramra kötöm az egész rádiót és kézzel kapcsolom ki-be, mint az előző Touranban. 3: Keresek egy gyújtásvezérelt feszültségpontot és arra kötöm a rádiót.

Az első opció az ára miatt kapásból kizárt. A második opciót azután zártam ki, hogy lemértem a rádió fogyasztását kikapcsolt állapotban az ACC vezetéken: 50 mA, ez nagyon sok lehet a kemény téli éjszakákon az akkunak. Persze nem tudom, mennyit fogyasztott a Kenwood, de talán az kevesebbet, mert újabb modell (az újabb Pioneerokban is van power save mode, azokat nem lenne gond állandó feszültségre kötni). Mindenesetre nem szeretnék megkockáztatni egy hétfő reggeli pofáraesést a -20 fokos téli időszakban. Így maradt a 3. opció, bár nagyon nem tetszik, hogy lényegében csak járó motorral tudok rádiót hallgatni. Volt egy olyan gondolatom is, hogy egy kapcsolóval váltsak a gyújtásvezérelt és az állandó 12 V között, de ehhez kellene egy 12 V 10 A egyenáramot hitelesítetten, biztonságosan váltani képes kapcsoló. Majd meglátom, mennyire zavar ez a dolog hosszútávon.

Gyújtásvezérelt pontokból van bőven az utastéri biztosítéktáblán. Multiméterrel kimértem és megcsapoltam a 25-öst és egy lengő 10 A-es biztosítékot raktam a kábelre (ez a biztosítékdoboz alatt látható). A biztosítéktábla kiszerelésével "gyári minőségben" is meg lehetett volna ezt oldani, de én nem foglalkoztam vele ennyit. 10 A persze itt nem fog soha menni a külső erősítő miatt (mérve 1 A körül van a maximális áramfelvétel), de a drót bírja (1,5 mm²) és ki tudja mit hoz a jövő. A Pioneer az ACC-n veszi fel a nagy áramot, ezért kell ide egyébként a 10 A.

Gyújtásjel

Erősítő beépítés

Az erősítő egy használt, öregecske Sinus Live 2004. Javítva is volt már, de semmi aggodalomra okot adó dolog nem hallatszik, a kapcsolók, potik sem recsegnek. Elég kicsi ahhoz, hogy beférjen az ülés alatti tárolórekeszbe, ami ritka a négycsatornások közt.

A tápkábelt az akku kivétele után láthatóvá és elérhetővé váló kábelátvezető gumiharangon vittem be az utastérbe, a tápot pedig az E-Box tápelosztójáról vettem le egy 40 A-es VW lemezes biztosítékkal. Gyakorlatilag ugyanazt csináltam, mint a régi beépítésnél. Eltérés a testkábelnél van, ezt korábban a B oszlop tövében található testpontról vettem, de itt ez nem volt meg. A műszerfal végén lévő szerelődobozban azért vannak masszív testpontok. A tápkábelt a bal oldali küszöbnél vezettem el és az ülésnél vittem be az erősítőhöz, hogy minél rövidebb legyen. Végül kb. két méter pozitív és egy méter testkábelre volt szükség.

Erősítő beépítve, testpont az A műszerfaltól
Erősítő beépítve, testpont az A műszerfaltól

Előnyös, hogy az erősítő összes csatlakozója egy oldalon van, ugyanakkor a hátránya is látszik: kábelrengeteg. Bandázsolva azért elviselhető, de tény, hogy az előző beépítés ebből a szempontból sokkal elegánsabb volt. Ugyan fizikailag beférne az erősítő a rekeszbe felszerelt ajtóval is, de valószínűleg nagyon melege lenne ott (a régi 2 × 4 Ω terhelést vitt, ez 2 × 4 + 2 × 2 ohmot a hidalás miatt, jóval több a veszteséghő). Szerencsére ez így csak akkor látszik, ha direkt benézek az ülés alá.

Mélyláda beépítés, rezgésmentesítés

A mélyláda egy használtan vásárolt, Coral Electronic HD 302 30 centis hangszóróval épített reflexdoboz javításmentes állapotban, abszolút funkcionális designnal, rendes, sűrű védőráccsal. A hangszórót elvileg Olaszországban tervezték és gyártották, de a google a világon semmit nem tud róla.

A mélyládát zárttá alakítottam, mert reflex hangolásban nem illett a Touran akusztikai tulajdonságaihoz, ugyanis a cső pont az autó saját rezonancia frekvenciájára (~45 Hz) hangol, ettől igazi suttyó "egyhangjegyes" basszusa volt. A reflexcsövet egy feltekert polifoam "csigával" tömtem be, majd a láda belsejében széles ragasztószalaggal a reflexcsőhöz is hozzá ragasztottam (bár enélkül sem jönne ki, annyira szorul). Szereltem a ládára egy Speakon csatlakozót is, hogy szükség esetén gyorsan és biztonságosan ki lehessen szerelni. A láda készítője nem spórolt, 4 mm²-es belső kábelezést használt, ami dicséretes, de tök felesleges ilyen teljesítménynél (és nehéz forrasztani).

Mélyláda Coral HD 302 hangszóróval, reflexcsövek lezárva
Mélyláda Coral HD 302 hangszóróval, reflexcsövek lezárva

A hátsó rendszámtábla természetesen együtt szólt a mélyládával. Vékony polifoamot ragasztottam kétoldalas ragasztószalaggal a rendszámtábla tartóra a rendszám és a tartó közé, illetve bandázsszalaggal körberagasztottam a rendszám szélét, hogy ne legyen közvetlen fém-műanyag kapcsolat. Végül az egész rendszámot oldalt (szintén bandázsszalaggal) hozzáragasztottam a kerethez, hogy ne tudjon benne le-fel illetve oldalra mozogni. A tartókeret és a csomagtérfedél között már volt egy puha anyag, így ott nem kellett beavatkozni. Egyelőre ez így működik, a tartóssága majd idővel kiderül.

A másik zörgő tétel az elakadásjelző háromszöget takaró műanyag ajtó. Erre körbe szivacsot ragasztottam illetve bandázsszalaggal szintén körberagasztottam, megakadályozandó a műanyagok közvetlen érintkezését.

Értékelés

Az elsődleges cél az volt, hogy hangos legyen és ezt nagyon tudta. Jó hangot viszont a gyári frontrendszer miatt soha nem tudtam kihozni belőle. A Lancerben egy ilyen rendszer kiválóan szólt volna, de a Touran akusztikailag sokkal bonyolultabb terep. A szuboptimális hangszóróhelyek, a rengeteg reflexív párhuzamos üvegfelület, a hatalmas tetőlemez mind-mind problémaforrás, inkább viselkedik nagyon kis szobaként, mint autóként.

Rádió és telefon

Sajnos jó basszust sem tudtam összehozni, 63 Hz környékén pont van egy nullpont az első üléssorban, aminek eltüntetésére jóval később, az átépített rendszerben találtam csak gyógymódot.

Ne legyen félreértés: abszolút értelemben nem rossz ez a rendszer, csak nekem pont nem elég. A gyári megoldásnál mindenképpen sokkal jobb és úgy fél évig kellemes időtöltésnek bizonyult.

A történetnek itt semmiképpen sem lett volna vége, háromutas rendszer kell (ennyit a soha véget nem érő autóhifi projektről). A pontot az i-re a rádió tette fel: egyszer csak úgy döntött, hogy kizárólag a hangerő gombra hajlandó reagálni. Ha már így alakult, jöjjön a . ;)