Hangminőség: hol a határ?

A hifi és az autóhifi veszélyes terület. Bármennyi pénzt bele lehet ölni, de megéri? Hol a határ? Mi az ami számít és mi az, ami nem? Vigyázat, szubjektív!

2014. november 12.

A hifi alapvetően egyszerű: high fidelity, azaz törekvés a lehető legjobb hangminőségre. De vajon:

Mit is hallunk valójában?

A hallás egy komplex folyamat. A fül a légkör rezgéseit alapfrekvenciákra bontja, majd ezeket idegrendszeri ingerekké alakítja és feldolgozásra az agyba továbbítja. A belsőfülben lévő csiga fizikailag legfeljebb kb. 20 kHz-ig képes a hanghullámokat érzékelni. A felső határfrekvencia egyénenként változó és a kor előre haladtával elvileg csökken. Mi a helyzet a basszussal? Itt 20 Hz az általánosan elfogadott alsó határ, a helyzet azonban az, hogy a mélytartományban rengeteget számít a hanghullámok fizikai érzékelése. Egy fejhallgatónak lehet jó mélyátvitele, de a fizikai érzés, a rezgések hiánya miatt mégsem áll össze a kép.

Itt kanyarodunk rá a többi érzékszervünkre illetve az agyi feldolgozás komplexitására. Az emberi test több érzékszervvel rendelkezik és ezeknek összhangban ugyanazt az érzést kell közvetíteniük ahhoz, hogy valamit tényleg valódinak érzékeljünk. Nyilvánvaló ez az ételeknél, ahol az íz mellett annak illata és tálalása is rendkívüli hatással van az élményre. Igaz ez a zenére is. Elsődleges érzékszervünk természetesen a fülünk, de mi a helyzet a többivel?

Egy pillanatra tételezzük fel, hogy képesek lennénk egy élő akusztikus előadást bármilyen körülmény között 100%-ig azonos hangzással felvételről reprodukálni. Vajon ugyanazt az élményt élnénk át az autóban vezetés közben vagy egy szobában a kanapén ülve mint amit az élő koncerten? Erősen kétlem. A plusz információ, amit a többi érzékszervünk közöl egészen más hangulatot ad a performansznak. Az általános közérzet is legalább ennyire fontos. Egész másként élünk meg történéseket ha boldogok, vidámak, szomorúak, izgatottak vagy mérgesek vagyunk. Ebből a szempontból a zenehallgatás sem kivétel.

És ezzel még mindig nincs vége. Az agy ugyanis a hallásból származó információkat korrigálja. A hiányzó darabokat pótolja, a feleslegeseket figyelmen kívül hagyja. Viszonylag rövid idő alatt alkalmazkodik a körülményekhez és amennyire lehet normalizálja a hallottakat. Egyszerű kísérlet: equalizerrel vágj 20 dB-t 1 kHz-en. Pár perc után annyira nem is fog furcsának tűnni amit hallasz. Az agy korrigált. Vagy ott van a hagyományos vezetékes telefon a maga 300 - 3.400 Hz átvitelével. Bármennyire sávkorlátolt, megértjük a túloldali felet és felismerjük a hangját. Mindezt azért, mert az agy az egyedfejlődés során szerzett információk alapján kiegészíti a hallott hangot. (Az első idegen nyelven folytatott telefonbeszélgetések pont azért nehezek, mert nincs az agy olyan szinten trenírozva a hibák korrigálásra, mint az anyanyelvnél.)

A leggyengébb láncszem

Kétség nem fér hozzá, hogy a leggyengébb láncszem a hifiben ma a hangsugárzó. A jelenlegi technológiákkal ez a kakukktojás, nagyságrendekkel rosszabb frekvencia átvitellel, fázisviszonyokkal, torzítással és impulzus átvitellel rendelkezik, mint kb. bármi, amit manapság elé szokás kötni.

Van neki egy jó barátja, amit úgy hívnak akusztikai környezet. Ez, ha lehet még több kárt tud okozni, viszont minden helyiség egyedi, ezért erre nincsenek kész receptek. Egy dolog biztos: ezt EQ-val, DSP-vel csak rendkívül korlátozottan lehet korrigálni. Ha egy szoba akusztikája zavaróan destruktív akkor ott magát a helyiséget kell kezelésbe venni. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a helyiségen kell változtatni. Sok esetben a hangsugárzók helyzetének módosításával, néhány kisebb kezeléssel is tolerálható szintre szoríthatóak vissza az akusztikai problémák. Ennek is megvan a maga tudománya. Szerencsére ahol most lakom ott ilyesmire nincs szükség (és akármilyen hülyén hangzik, ez egy komoly érv amellett, hogy ne akarjak innen elköltözni), de a kaposvári házban a négyzet alapú nappaliban nagyon sok nehezen, vagy egyáltalán nem korrigálható hangzási anomália volt.

Egy rendszer hibái az általános hittel ellentétben igazából nem szokták egymást sem kioltani (előfordul ilyen eset, de nagyon ritka és vagy rendkívül tudatos tervezést vagy óriási nagy szerencsét igényel), sem elfedni. A valóság az, hogy ezek a hibák egyszerűen összeadódnak.

Amikor a rendszeren módosítunk valamit, mindig az a kérdés, hogy jobb lett-e, mint előtte. Triviális, ugye? Hiszen emlékszünk milyen volt előtte, igaz?

Hadd meséljek el valamit.

A saját szememmel láttam!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy eléggé képzajos házi felvétel, amit szerettem volna az ffdshow zajszűrőjével jobbá tenni. Kerestem benne egy részletet, ami jól reprezentálta a problémákat és nekiálltam szórakozni a zajszűrő paramétereivel.

A cél az volt, hogy megtaláljam azt a beállítást, ahol még a legtöbb részlet megmarad és a zaj is láthatóan csökken. Közel egy órán keresztül játszottam vele. Mindig ugyanazon a problémás részen próbáltam ki az új beállításokat. Néha jobb lett a kép, néha rosszabb, ilyenkor egy másik paramétert állítgattam.

Aztán észrevettem, hogy a magát a zajszűrőt még az elején elfelejtettem engedélyezni...

Az összes beállítás, teszt amit addig csináltam az ég világon semmilyen szinten nem módosította a képet. Én mégis mindig, minden egyes alkalommal láttam különbséget, mert látni akartam.

Ez a történet számomra is egyfajta reveláció volt. A psziché ereje megdöbbentő. A szem egy szenzor, fizikai ingereket küld és ezek az ingerek lényegében azonosak voltak a kísérlet során. A képet azonban az agy értelmezi és elemzi. Miben más a hallás? Semmiben.

A technológia ott tart, hogy szignifikáns, elvileg hallható különbségeket a hangsugárzót leszámítva egyetlen elektronikai komponensnél sem lehet mérni. Minden tisztességesen megtervezett és megépített zenelejátszó, tranzisztoros erősítő összes mérhető paramétere ma már gyakorlatilag hibátlan. Hogyan lehet, hogy emberek mégis hallanak különbséget, ráadásul sok esetben állításuk szerint fényévnyi eltérést két ilyen, mérve szinte azonos komponens hangja közt?

Nem tudom. Az igazság odaát lesz. :) A placebo hatás nagyon erős lehet. Elhanyagolni nem szabad, mert a semminek is van ereje: a gyógyulásba vetett hit sok esetben gyógyszerek nélkül képes gyógyítani. Ha valaki pusztán a placebo hatástól jobbnak érez valamit és ez számára komfortnövelő, akkor teljesen mindegy, van-e mögötte valós tudomány. Az egyszeri hiszékenyt viszont nagyon könnyen meg lehet vezetni és nagyon óvatosnak kell lenni, mert a hifiben irgalmatlan pénzeket el lehet költeni a semmire. (Kábelek, khm.)

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy pl. minden erősítő egyformán szól, mert magam is tapasztaltam, hogy ez nem így van. Ugyanakkor a különbségeket sokszor meglehetősen túldimenzionálják. Azt is nehéz eldönteni, hogy melyik hangzás a helyes és melyik tér el kevésbé az eredetitől. Egy egészséges szkepszis segíthet a tisztánlátásban és a különbség valódi mértékének józan megítélésében.

Apropó, az "eredeti" hangzás.

Etalon

Sokszor hallom, hogy az élő zene a mérce, úgy kell szólnia a hifi rendszernek is. Két bajom van ezzel. Egyrészt aki erre vágyik nem tudom mennyire van tisztában a felvételkészítés nehézségeivel és az annak során meghozott nagyszámú kompromisszummal, még egy "egyszerű" kétmikrofonos felvételnél is (ami egyébként számos másik problémát hoz egy soksávoshoz képest).

Tetszik vagy sem, a felvételek egytől egyig konzervek. Vannak köztük finomak és néha olyanok is, amiket - a konzerv analógiánál maradva - kibontani sem érdemes.

A felvételek minősége óriásit változott az elmúlt 10 - 15 évben (a még régebbiekről nem is beszélve). A mai felvételekben örvendetes módon megvan a teljes frekvenciatartomány, kevésbé örvendetes viszont a hangerő háború és a dinamika eltűnése. A régi, klasszikus darabok újra kiadott változatai (ugyanarról a master felvételről) is egész máshogy vannak keverve, mint régen. Melyik az etalon?

Miért írtam le ezt az egészet?

Azért, hogy ismerd fel, számodra mi a fontos, neked mi az "elég jó" és légy tisztában azzal, hogy bárki bármit mond, az - hacsak nincs minden körülményre kiterjedően alaposan objektív mérési adatokkal alátámasztva - szubjektív és csak az illető egyéni koordináta rendszerében értelmezhető. Légy persze nyitott, kísérletezz, de vakon senkinek a véleményét sem kell elfogadni. Ha te nem hallasz különbséget, akkor számodra a különbség nem létezik, ez ennyire egyszerű. Örülj neki, marad pénzed másra. ;)

Hogy kinek hol ez a határ az teljesen egyéni. Nálam egy erősítő, lejátszó elég hamar el tudja érni ezt a szintet. A hangsugárzókkal sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet, legalábbis nem abban az árkategóriában, amennyit én adni szeretnék értük. A saját építésű hangdobozaim / rendszereim messze nem tökéletesek, de a kompromisszumokat legalább saját magam választhattam meg.

Pont ezért kell vigyázni azzal is, amiket itt, ezen az oldalon olvasol. A rendszereimet magamnak építem. Amit itt megosztok annak leginkább az a célja, hogy az olvasó ötleteket merítsen belőle. Úgy, ahogy én is teszem az interneten a hasonló oldalakat böngészve.