Számítógép asztal

2007. március 31.

Az új lakásban van egy plusz szobánk, gondolva a majdani második gyerekre (végül három lett). Addig is ez "dolgozó" és egyéb háztartási tevékenységre fenntartott helyiség, itt van az asztali PC-m. Ez a szoba elég kicsi, kb. 3 × 3 méter. A PC elhelyezésére azt találtuk ki, hogy az itteni szekrénysorból kidobjuk a hifi polcokat. Ezeket már úgyis megviselte az idő, az egyik üvegajtó eltörött, maga a szekrény ezen része pedig még a költözéskor kicsit megrogyott. Amúgy is haszontalan, már egy 51 centis képcsöves tévét (2007-et írunk) sem lehetett csak úgy rárakni, mert rövid a lap.

A felszabaduló hely 82 cm széles, ami elég kevés. A kis szélességet valamelyest kompenzálandó az asztallapot 60 cm mélyre terveztem, hogy a monitor előtt azért maradjon némi hely. Mivel az asztal lapja a szekrény síkjából jelentősen kilóg, ezért IKEÁs asztal lábakat tettem alá.

A billentyűzet tartójához 7,5 × 50 cm-es bútorlapokat vágtam, melyek az asztallaphoz csavarozva tartják a fióksínt. Így egy hagyományos billentyűzet még pont befér az asztallap alá. A bútorlapokat kis "L" vasakkal rögzítettem alulról, egyet kívülről, egyet belülről, hogy az oldalirányú terheléstől ne tudjon egyik irányba sem elmozdulni.

Görgős billentyűzettartó fiók
Görgős billentyűzettartó fiók

Sajnos az asztallábak közt csak egy 50 cm-es billentyűzettartó fért el, ezért az egérnek már csak az asztallapon jutott hely. Szintén a kis szélesség miatt a PC az asztal alatt legbelül, keresztbe fordítva kapott helyet. Bekapcsolni lábbal lehet könnyen, egyedül a DVD meghajtó eléréséhez kellett az asztal alá mászni, de azt már akkor sem használtam túl sokat. Maga a billentyűzettartó mélysége 50 cm, hogy lehessen mögé pakolni.

Ilyen asztali gépeket sem látni mostanság